Ikonok
2009.06.05
Az ikonról
Az egyházban a szent ikonok tisztelete igen nagy szerepet tölt be. Az ikon sokkal több egy egyszerű képnél, nem pusztán templomaink díszítését szolgálja, vagy a Szentírást illusztrálja. Az ikon a Szentírás tökéletes megfelelése, olyan gyöngyszem, amely ékítménye az egyház liturgikus ünnepének, életének. Egy olyan sajátságos kép (arc), amelyet az egyház történelme során, a pogánysággal és az eretnekségekkel szembeni küzdelemben maga alakított ki, egy olyan képről, amelyért az ikonrombolás idején vértanúk és hitvallók sokasága vérével fizetett. Ezért az ikont és az egész egyházművészetet magát, az egyházon és annak életén kívül sem magyarázni, sem megérteni nem lehet. Az ikon tehát, mint szent ábrázolás az írott hagyományhoz és a szóbeli hagyományhoz hasonlóan, egyike az egyházi hagyomány megjelenési formáinak. Bátran és helyesen mondhatjuk így az ikont: festett teológiának.
Az ikon szó görög eredetű, jelentése kép, képmás. A keresztény művészet kialakulása idején ezen a szón a Megváltó, az Istenszülő, a szentek, az angyalok és a szentírási történetek ábrázolásait értették, függetlenül attól, hogy az ábrázolás szobor volt-e, vagy falkép, vagy éppen táblakép, és függetlenül attól is, hogy milyen technikával készült. Ma az ikon szó főképp azt a táblaképet jelenti, amely lehet festett, faragott, vagy mozaikból készült stb.
Isten a béke és a rend Istene! Erre tanít mindannyiunkat az ikon, hogy egységben legyünk az Istennel, hogy egyek legyünk az Istennel, hogy mi mindannyian, akik megismertük a kinyilatkoztatás igazságát – az evangéliumot, az örömhírt -, eljussunk a Színeváltozás hegyére, az Isten dicsőségébe, az ő örök ünnepébe. Az új és soha ki nem alvó örök életre tanít az ikon! Az ikon tartalmát tekintve, valóságos lelki vezetés a keresztény élet útján, különösen az imádságban: megmutatja nekünk, hogyan kell viselkednünk imádság közben, részint, hogyan kell viselkednünk Istennel szemben, részint pedig megmutatja, hogyan viszonyuljunk a bennünket körülvevő, lelkünkre ráfonódó világhoz. Az imádság nem más, mint beszélgetés Istennel, ezért kell, hogy az ember minél inkább kizárja minden igyekezetével a világ zaklatottságát. Az ikon előtti imádkozás, vagy az ikon csupán egyszerű szemlélése is szüntelenül arra emlékeztet bennünket, hogy aki hiszi, hogy teste feltámad az ítélet napján, annak minden fajta szennytől és bűntől érintetlenül és tisztán kell megőriznie magát. Ezért, legalább az imádságban zárjuk be lelkünk ajtaját, és törekedjünk arra, hogy testünk a Szentlélek kegyelme által megtanuljon Isten szent színe előtt leborulni, és újjáalkossuk a bűntől megromlott természetünket. Az ikon tehát út, az Istenhez találás útja, mert az egyetlen úton vezet, egyetlen cél felé: a Színeváltozás hegyére, vagyis Isten dicsőségébe. Amikor rátalálunk erre az útra, akkor ránk ragyog az ikon fénye, amely fényesség nem az arcoknak, a képnek megfestett természetes fényessége, hanem maga az isteni kegyelem ragyogott fel szívünk legbensejében. Feltárul az emberben és meg is valósul, hogy az örökkévaló isteni élet örökösei vagyunk. (v.ö.: Róm 8,20-21)
Az ikon furcsasága és szokatlansága nem más, mint az evangélium furcsasága és szokatlansága, az evangélium ugyanis nyílt kihívás minden világi bölcsességgel szemben. Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem.(Izajás 29,14) Az evangélium a Krisztusban való életre hív el minket és az ikon ezt az életet mutatja meg nekünk. Isten leereszkedik és megjelenik az embernek. Az ember pedig azzal válaszol, hogy felemelkedik Istenhez és életével belesimul a kapott kinyilatkoztatásba, az Isten kegyelmébe. Az ikon látható tanúságtétel, amely egyszerre szól az Istennek az emberhez leereszkedéséről és az embernek Isten felé törekvéséről. Amennyiben az egyház szava és éneke hallás által szenteli meg lelkünket, akkor az ikon (a kép) a látás által emeli fel szíveinket a Színeváltozás hegyére, magához a Teremtő Istenhez. A test lámpása a szem, ezért, ha szemed tiszta, az egész tested világos lesz.(v.ö.: Mt 6,22) Így válik az ikon, mint megtisztult képmás az emberben helyreállított isteni hasonlatosság megjelenítőjévé. Az ikon segít bennünket abban, hogy valóra válthassunk hivatásunkat, vagyis az isteni ősképünkhöz (ikonhoz) váljunk hasonlóvá és megvalósítsuk földi zarándok életünkben azt, amit Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki számunkra és adott át nekünk.
Kevés a szent ember, de a szentség feladat minden ember számára. Az ikon e szentség képmását, mint a világ jövendő szentségének kinyilatkoztatását és mint a világ színeváltozásának tervét tárja elénk. Az ikon, tehát út, az új teremtés felé. Akik az Úr dicsőségét szemlélik, ugyanarra a képmásra (ikonra) változnak át. (2Kor 3,18)
Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten. (Pavel Florenszkij)
Lássunk egy példát, hogyan tanít bennünket az ikon, hogyan ereszkedik le az Isten az emberhez és emeli fel a kicsinyeket önmagához.
A képen Rubljov Szentháromság ikonja látható. Csendesedjünk el a kép előtt és engedjük, hogy maga az Isten szólaljon meg, tárulkozzék fel, és önmaga Szentháromságos titkába hívjon meg bennünket. Az ikon az Ószövetséget idézi fel, Ábrahám történetét, amikor is három különös vendég érkezik Mamre terebintjéhez (tölgyfáihoz). (v.ö.: Ter 18,1-15)
Az Úr jelent meg Ábrahámnak három férfi személyében. Rubljov a három férfit három angyal képében festi le, a későbbiekben látni fogjuk, hogy milyen szimbólumokat használva.
Nézzük a kép hátterét! A kép bal oldalától jobb oldala felé haladva elsőként egy épületet látunk, Ábrahám házát, a pátriárka (ősatya) házát, akinek Isten ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy nagy néppé teszlek és áldás lesz házad. Ez a ház, Ábrahám háza, az Egyház előképeként csillanhat fel előttünk. Tovább haladva a középső angyal mögött egy fa rajzolódik ki, vagyis Mamre terebintje, tölgyfája, amely fa enyhet ad a forró déli napsütésben. Valamint a fa mint az élet fája, ahol Krisztus halálával legyőzte a halált. Íme a szent keresztfa, amelyen ékkőként tündököl a Megváltó Fiúisten. Ez a fa a keresztáldozatra, az Isten Fiának megváltó tettére utal. Végül a kép hátterét szemlélve egy hegyet látunk, amely nem más, mint Isten magasa, ahová felemeli az éltető Lélek Isten gyermekeit, a kicsinyeket, az alázatos szívűeket. Isten hegye, tehát az ember lelki felemelkedésének helye, vagyis a Tábor-hegy a Színeváltozás helye, ahol együtt lehet a dicsőség ünnepébe Isten és ember.
Az ikon háttere után figyeljük meg az angyalok ábrázolását és próbáljuk megérteni a Szentháromság titkát, amelyet feltár előttünk az isteni kegyelem. Az első angyal alakjában az Atyát szemlélhetjük, hiszen mögötte a ház, Ábrahám ősatyánk háza, az egyház előképe, amely Egyház, az Atya szándéka, akarata. Figyeljük meg az angyal ornátusát (öltözetét). Az Atya belső öltözetének színe egységesen kék, vagyis égi, mennyei szín, teljes istenségében pompázik, mert Ő a mennyei Atya. Akit nem ismer senki, csak a Fiú, és az akinek a Fiú kinyilatkoztatni akarja. A mennyei Atyát nem látjuk, még csak tükör által, homályosan itt földi életünk folyamán, ezért az Ő ég-kéki tunikáját elfedi egy áttetsző palást. A Fiú ugyan beszél az Atyáról, kinyilatkoztatja nekünk, de fedi fel az ő teljes valóját. Az Atya személyét titok fedi be, amelyet Krisztus az Atya akaratából fellebbent előttünk.
A középső angyalban Jézus Krisztust csodálhatjuk meg, aki valóságos Isten és valóságos ember. Jézus ornátusát (öltözetét) ha szemléljük, felfedezhetjük az ő istenségét és emberségét. Ornátusának egyik fele barna színű, mint a föld, vagyis ezzel s színnel az emberségét rajzolja meg nekünk az ikon, a másik fele öltözetének kék színű, mint az Atyáé, vagyis istenségében, égi voltában tárul fel előttünk Krisztus. És nem mellékes gondolat az sem, hogy a Fiú mögött a háttérben magasodik az élet fája, Mamre terebintje, ami mintegy előképe Jézus keresztjének.
Végül a harmadik angyalban már nem nehéz felfedezni a Szentlélek alakját. Az Ő teljes ornátusa is kék, vagyis mennyei. Valamint egy fehér, világos színű palást takarja a Lélek személyét, hiszen ez az a isteni világosság amire megtanít bennünket, amelyet kiáraszt az éltető Lélek. Ez a világosság, vagyis az Isten kegyelme emel fel minden botladozót, hogy feljussunk a Színeváltozás hegyére, Isten dicsőséges ünnepébe, a hegyre, amelyet már láthatunk a Szentlélek alakja mögött.
Van még valami, amiről nem ejtettünk szót, pedig ez az ikon középponti gondolata, kinyilatkoztatása. Ez pedig az asztal, a lakoma, a dicsőség ünnepe. Az asztalon középen az Eukarisztikus kehely, amely nem más mint a szeretet ajándéka, a Szentháromságos egy Isten ajándéka az embernek. Ugyanis az embernek meghívása van ehhez az asztalhoz, meghívása a lakomára, a dicsőség ünnepébe. Az asztalnál hárman ülnek, három angyal alakjában megnyilatkozott, feltárulkozott az Isten: Atya, Fiú, Szentlélek. De van még egy hely az asztalnál, ez a hely a tiéd! Téged vár ide az Isten, téged akit élettel ajándékozott meg az Atya, téged, akit megváltott bűneidtől a Fiú, téged, akit elvezet az igazságra a Szentlélek. Lépj be az ünnepbe, lépj be az egyetlen szeretet ünnepébe és átölel téged az Isten.
