Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat

 

 

Nemanja Szent Szabbasz (magyarul Csaba ) eredeti neve Raszko volt. Édesapja Nemanja István alapította meg a központi szerb államot, akinek Raszko lett harmadik gyermeke.

1174 táján látta meg a napvilágot. A fejedelem apa 1190 körül a királyfira bízta  Halomfölde

( mai Hercegovina ) kormányzását. Az ifjú herceg már ekkor vonzódott a szerzetesség felé, s szülei tudta nélkül Athosz hegyére menekült 1192-ben, ahol a kolostorban felvette a Szabbasz nevet. Itt megtalálták a keresésére küldöttek, s innen a Panteleimon monostorból átkerült a vatepedi monostorba, ahol megtanult görögül, megismerte a bizánci liturgiát és irodalmat. Szülei kérésére sem tért vissza, sőt a neki küldött aranyat is szétosztotta az athoszi templomok között. 1196-ban édesapja lemondott a trónról és Simeon néven szintén szerzetes lett, előbb Szerbiában, majd a vatopedi monostorban. Nagy kísérete leárulta, hogy a szerb nemesek közül sokan követték példáját. Szabbaszt 1198-ban követségbe küldték III. Alexiosz görög császárhoz, sógornőjének atyjához. Küldetésének eredményeként a szerb szerzetesek beköltözhettek a lepusztult Hilandar kolostorba, mely az óta is létezik. Bizánci mintára szerb nyelven új regulát írt a szerzeteseknek. 1200-ban meghalt édesapja, akinek ő kezdeményezet szentté avatását. Diakónussá, majd pappá szentelése után a bizonytalan politikai helyzet miatt édesapja ereklyéivel együtt visszatért Szerbiába, a Studenics monostorba, melynek igumenja

(apátja ) lett. Amíg Szabbasz ragaszkodott a bizánci ortodoxiához, addig bátyja a fejedelem Rómához közeledett, velencei hercegnőt vett feleségül és III. Honnorius pápától kapta a koronát. Ezért Szabbasz visszatért az Athoszra, majd 1229-ben, a fővárosban, Niceában Laszkarisz Theodorosz császár kérésére Szerbia érsekévé szentelték, ezzel a szerb egyház kivált az ohridai bolgár érsek fennhatósága alól. Hazatérve a már létező 2 püspökség mellé 7 újabbat létesített, nemzeti zsinatot hozott létre. Pápai jóváhagyással megkoronázta bátyját, mint az autonóm ortodox szerb egyház feje. Járt követségben II. András magyar királynál is, és ezzel megakadályozta a háborút a két uralkodó között. Miután bátyja meghalt, annak fia, Radoszláv lemondott a trónról és szintén szerzetes lett, Radoszláv testvére Vladiszláv került uralomra, aki bolgár királylányt vett feleségül. Ezért Szabbasz lemondott az érsekségről, s a szerb ortodox egyház újra a bolgár ohrida fennhatósága alá került. Járt Jeruzsálemben, Alexandriában, Antiochiában, a thébaiszi szerzeteseknél is utazásai során. 1235-ben a bolgár fővárosban Tirnovóban megbetegedett és visszaadta lelkét Teremtőjének. Ereklyéit 1237 és 1594 közt a milesevoi monostorban őrizték, melyet aztán a törökök feldúltak és elégették az ereklyéket. 1300 körül avatták szentté.

Művei közül regulája, afficiuma az atyja életrajza a legismertebb. 1220-ban összeállította a szerb egyházi törvénykönyvet.

Az egyházalapító herceg, Szerbia egyik legnagyobb szentje sok kolostor és iskola létrehozója is volt, utóbbival a mai államférfiak számára is példát mutatott. Édesapja és Ö története érdekes párhuzamba állítható , Szent István és Szent Imre herceggel.

Különlegessége, hogy a keleti egyházszakadás után ortodox szentként bekerült a római Martírológiumba. Emléknapja január 14-én van. A szerb pravoszláv egyház Szent Szávaként tiszteli, s tiszteletére himnuszt is írt.

  összeállította : Matos Gábor